1989 szeptemberének közepétől egy Karl-Marx-Stadt-i börtönben voltam. Időm nagy részét egyedül töltöttem a cellában. Nem látogathattak, és semmilyen kapcsolatom nem volt a külvilággal. Csak később tudtam meg, hogy édesanyám továbbra is Cottbusba küldött leveleit válasz nélkül visszakapta.
Nem tudtam, milyen döntések születnek rólam a cellámon kívül. Miközben teljes bizonytalanságban éltem, a hivatalokban már pontosan meghatározott eljárás zajlott.
A büntetés-végrehajtási irat: szabadságvesztésem végrehajtásának, majd felfüggesztésének bürokratikus dokumentációja.
Papíron már rég kitűzték a napot
1989. október 2-án az erfurti körzet ügyésze indítványozta hátralévő szabadságvesztésem próbaidőre történő felfüggesztését. Az indítvány már tartalmazza a döntő mondatot: „A szabadon bocsátásra 1989. október 20-án kerüljön sor.”
Október 4-én az Erfurt-Mitte kerületi bíróság helyt adott az indítványnak. Egyéves próbaidőre felfüggesztette a büntetés hátralévő részét, és kifejezetten rendelkezett: „A szabadon bocsátás időpontját 1989. október 20-ában állapítjuk meg.” Ugyanaznap külön szabadítási parancs is készült. Egy későbbi értesítés félreérthetetlenül rögzíti a szabadulás utáni úti célt: „a Német Szövetségi Köztársaságba”.
4. oldal: felfüggesztési indítvány; a szabadulás tervezett napja október 20.5. oldal: az ügyészség szerint a büntetés elérte célját.6. oldal: a szabadulás napját rögzítő bírósági végzés.7. oldal: a külön szabadítási parancs.
Október 20. kora reggele
Nagyon korán, reggel egyszer csak több férfi jelent meg a cellám ajtajában. Felszólítottak, hogy lépjek ki. Előttem és mögöttem is férfiak mentek. Egy helyiségbe vittek, ahol új inget kaptam. A szoba kis fotóstúdióra hasonlított: lámpák, egy szék és egy fényképezőgép.
Le kellett vennem a saját szemüvegemet. Helyette lencse nélküli szemüveget tettek rám, és lefényképeztek. Utána vissza kellett vennem a megszokott rabingemet.
Ezután a zuhanyzóba vezettek. Lezuhanyoztam, majd a szomszédos helyiségben megtaláltam a ruháimat: a letéti raktárból elővett holmikat, amelyeket letartóztatásomkor viseltem.
Cigaretta, csokoládé és egy rózsaszín okmány
Ezután egy olyan helyiségbe léptem, amely a gyerekek játékboltjára emlékeztetett. Különféle termékek voltak kirakva. A megmaradt pénzemből vásárolnom kellett valamit. Cigarettát és csokoládét választottam.
Kaptam egy rózsaszín okmányt. Kinyitva körülbelül A5-ös, összehajtva A6-os méretű volt. Benne volt a nem sokkal korábban készült fénykép, a nevem és a születési dátumom. Az állampolgárság rovata üresen maradt.
Senki nem magyarázta el pontosan, mit jelent ez az okmány, vagy mi fog történni velem.
Vonat az ismeretlenbe
Jelzés nélküli autóval vittek az állomásra. Még mindig nem tudtam, mi történik. Senki nem beszélt, én sem kérdeztem. Ilyen hosszú elszigeteltség után az ember már nem beszél sokat.
Egy vonat első kocsijába ültettek, és egy fülkébe vezettek. Az egyetlen utasítás az volt, hogy lelőnek, ha elhagyom a vonatot.
A vonat elindult. Nem tudtam, hová tart. Csak több megállóval később, egy állomáson láttam, hogy Frankfurt am Main felé megy. A fülkében maradtam.
Gerstungen, Bebra – és egyszer csak Nyugat
Gerstungenben az NDK határellenőrei elmentek a fülkém előtt. Csak Bebrában jöttek hozzám a nyugatnémet Szövetségi Határőrség tagjai, és kérték az irataimat. Csak a rózsaszín okmány, a csokoládé és a cigaretta volt nálam.
A határőrök azt mondták, Gießenbe kell mennem. A következő nyugati állomáson leszálltam, és az állomási segélyszolgálathoz, a Bahnhofsmissionhoz fordultam. Segítettek megtalálni a megfelelő vonatot. Amikor a jegyről kérdeztem, azt mondták, nincs rá szükségem: egyszerűen mutassam meg a rózsaszín okmányt, a kollégáik tudni fogják, mi a teendő.
Gießenben ismét a Bahnhofsmissiont kellett keresnem. Amikor megérkeztem, elmagyarázták, hogyan jutok el a befogadótáborba. Odamentem.
Ami ott történt, már egy új fejezethez tartozik.
Amit az akta bizonyít – és amiről hallgat
A büntetés-végrehajtási irat dokumentálja a hivatali előkészületeket: az október 2-i indítványt, az október 4-i bírósági végzést és szabadítási parancsot, az október 5-i belső továbbítást és 1989. október 20-i szabadulásomat „a Német Szövetségi Köztársaságba”.
Október elején az akta még úgy tart nyilván, hogy „jelenleg a cottbusi büntetés-végrehajtási intézetben”. Tényleges Karl-Marx-Stadt-i fogva tartásom nem jelenik meg ezekben a részletekben. Az irat nem mesél az elszigeteltségemről, a látogatások hiányáról, édesanyám visszaküldött leveleiről, a reggeli eljárásról, a vonaton elhangzott halálos fenyegetésről vagy a bizonytalanságomról sem. A nyomtatványok tudták szabadulásom napját. Én nem.
8. oldal: a döntés belső továbbítása.9. oldal: szabadulás 1989. október 20-án – „a Német Szövetségi Köztársaságba”.10. oldal: későbbi bejegyzés az 1989. október 27-i amnesztiadöntésről.
Az október 27-i amnesztiadöntés nem lehetett szabadulásom oka: akkor már egy hete az NSZK-ban voltam. A későbbi bejegyzés ehelyett büntetésem még próbaidőre felfüggesztett hátralévő részére vonatkozik.
Forrás: Szövetségi Levéltár – Stasi-iratok Levéltára, 764/89 büntetés-végrehajtási irat (részletek). A magánszféra védelmében személyes elérhetőségeket, személyi azonosító számokat, aláírásokat és egyes belső részleteket véglegesen kitakartunk. Csak újonnan raszterizált képfájlokat teszünk közzé, a szerkeszthető forrás-PDF-et nem.
