Nélkülem döntöttek a jövőmről
1989. június 16-án az Állambiztonsági Minisztérium erfurti körzeti igazgatóságának XXII. munkacsoportja összefoglalta vizsgálata eredményét. Arról volt szó, hogy a börtönből az NSZK-ba távozhatok-e; vagy ahogy ma pontosabbnak érzem megfogalmazni: fogságom után ki akartak-e toloncolni az NDK-ból.
Az akta rögzíti 1989. február 14-i letartóztatásomat, egy év és két hónapos szabadságvesztésemet, valamint akkori szakképzésemet. Ezután kifejezetten kijelenti:
„O. nem nyújtott be hivatalos kérelmet a Német Szövetségi Köztársaságba történő végleges kiutazásra.”
Sosem kértem kivándorlást
Ez a mondat helyes. Soha nem adtam be hivatalos kivándorlási kérelmet. Miért is tettem volna? Álláspontom már akkor világos volt: a szabadságot nem kérelmezi az ember. Nem akartam engedélyt kérni az NDK elhagyására. Magam akartam dönteni az életemről, és megtalálni az utamat a szabadságba.
A kihallgatásokon kitartottam amellett, hogy az NSZK-ban akarok élni. Ügyvédet is tudatosan választottam: a berlini Prof. Dr. Wolfgang Vogelt. Vogel központi közvetítő volt Kelet- és Nyugat-Németország között a politikai foglyok ellenszolgáltatás fejében történő szabadon bocsátásában. Aki őt választotta ügyvédül, félreérthetetlenül jelezte, hogy egyetlen dolgot akar: kijutni az NDK-ból.
Visszatekintés: az én nézőpontom
Listára kerültem – és áruvá váltam
Ma úgy érzem, Wolfgang Vogel választásával gyakorlatilag várólistára helyeztem magam. Manapság talán „bevásárlólistának” neveznénk. A fogolykivásárlások során az NDK anyagi ellenszolgáltatást kapott Nyugatról a politikai foglyok szabadon bocsátásáért.
Az én életem is államközi tárgyalások tárgyává vált. Az NDK egy bebörtönzött emberből is gazdasági hasznot húzhatott, áhított valutát vagy árut kaphatott érte Nyugatról. Számomra keserű gondolat marad: áru lettem.
Az itt bemutatott lapok a közvetlenül a börtönből történő távozásom belső előkészítését és jóváhagyását dokumentálják. Ebből a négy oldalból önmagában nem állapítható meg, hogy a nevem később felkerült-e fogolykivásárlási listára, és ha igen, milyen konkrét megállapodás alapján.
Mit állít az akta az indítékaimról?
A dokumentum szerint az NDK-ban nem tudtam szakmailag úgy kibontakozni, ahogy szerettem volna; „illuzórikus elképzeléseim” voltak nyugati szakmai lehetőségeimről; és erősen korlátozottnak éreztem utazási lehetőségeimet.
A szakmai szabadság iránti vágyam valós volt. Már sikereket értem el divatterveimmel, és Párizsba akartam jutni. Amit az akta illúzióként becsmérelt, az számomra az önálló élet konkrét reménye volt.
Az akta állítása és az emlékeim
Tíz év hivatásos tiszthelyettesként
Az irat szökési tervemet a Nemzeti Néphadseregbe várható behívásommal is összekapcsolja, és hároméves szolgálati kötelezettségvállalásról beszél. Ez nem egyezik az emlékeimmel.
A fiatalokat már az iskolában megkeresték a katonai toborzók, és hosszabb néphadseregbeli pályára ösztönözték, nyomást gyakorolva rájuk. Körülbelül tizenhét évesen, a sorozáson addig helyeztek nyomás alá, amíg alá nem írtam tíz év hivatásos tiszthelyettesi szolgálatot. Nem hároméves tiszti pályáról volt szó.
Ehhez a tervezett katonai jövőhöz megfelelő szakképzés is tartozott. Közvetlenül az iskola után, jelentkezés nélkül biztosítottak nekem gép- és berendezésszerelői tanulóhelyet. Ez illett a tervezett feladathoz: később „a saját” harckocsimat is meg tudtam volna javítani.
Ezt a képzést otthagytam. Nem a műszaki érzék hiányzott belőlem, hanem nyíltan meleg kamaszként súlyos problémáim voltak a többi tanulóval. Az akkori oktatómat nem zavarta, hogy meleg vagyok; értékelte a képességeimet.
Nem a katonai szolgálat elől akartam menekülni. Az NDK elhagyásáról szóló döntésem személyes, szakmai és társadalmi szabadságvágyamból fakadt, nem a szolgálat elkerülésének szándékából.
Nincsenek „elutasítási okok”
Végül a Stasi megállapította, hogy nem folytattam „aktív ellenséges tevékenységet”, nem rendelkeztem minősített információkkal, és nem fértem hozzá a népgazdaság szempontjából fontos kutatási és fejlesztési területekhez. Értékelésük szerint tehát nem ismertem államtitkokat.
„Nincs olyan ok, amely miatt meg kellene tagadni Obst, Mario közvetlenül a fogságból történő áttelepülését.”
A záró, BStU 114 jelzetű lapon ez áll: „Szolgálati egységünk hozzájárul a közvetlenül a fogságból a Német Szövetségi Köztársaságba történő kiutazáshoz.”
Az érintett egység szemszögéből eldőlt az ügy: az NDK állama nem látott további okot arra, hogy szabadulásom után az országban tartson. Soha nem kértem kivándorlást, mégis előkészítették végleges távozásomat.
Forrásmegjegyzés: Az ábrák kizárólag az általam átadott PNG-fájlokat mutatják. A meglévő kitakarásokat nem távolítottuk el és nem rekonstruáltuk. Szó szerinti idézetként csak egyértelműen olvasható részek szerepelnek. Személyes emlékeimet és helyesbítéseimet kifejezetten jelöljük.
Történelmi háttér: Wolfgang Vogel 1963-tól az NDK állami megbízottja volt a politikai foglyok kivásárlásában és cseréjében. Az NDK-diktatúra feldolgozásával foglalkozó szövetségi alapítvány szerint 33 775 fogoly kivásárlását közvetítette. A Szövetségi Levéltár bemutatja, hogyan illesztette az NDK e tranzakciókat a két német állam közötti hitel- és kereskedelmi kapcsolatokba. Bundesstiftung Aufarbeitung: Wolfgang Vogel · Szövetségi Levéltár: a fogolykivásárlás iratai