Sosem csináltam titkot abból, hogy meleg vagyok. Az államapparátus mégis szükségesnek tartotta, hogy 1989. február 21-én éppen ezt rögzítse az aktámban.
Előbújás tizennégy évesen
Tizennégy éves voltam, amikor előbújtam. Először a szüleimnek mondtam el. Aztán kiálltam az egész osztály elé, és nyíltan elmondtam, hogy meleg vagyok. Az osztálytársaim tudták, a tanáraim tudták, és hamarosan az iskolában is elterjedt.
Később a szabóképzésen is tudtak róla körülöttem. Nem féltem kimondani, és nem próbáltam elrejteni önmagam lényeges részét. Aki ismert, annak a homoszexualitásom már régen nem volt titok.
Kelet-Berlin, az első nagy szerelmem és a Schoppenstube
Már kamaszként gyakran utaztam Kelet-Berlinbe. Ott találtam rá az első nagy szerelmemre is. Kelet-berlini barátaimmal sokszor jártunk a Schönhauser Alleén található Schoppenstubéba. Ez volt a meleg férfiak és leszbikus nők egyik legismertebb találkozóhelye; gyakran az NDK meleg életének központjaként emlegették.
Számomra mindenekelőtt közösséget jelentett: emberekkel találkozhattam, barátokkal lehettem, és néhány órán át magától értetődő lehetett, ki vagyok. De ezt a teret is megfigyelték. A Stasi ellenőrizte a meleg és leszbikus közösségeket, nem hivatalos munkatársakat, azaz besúgókat alkalmazott, és titokban „biztosította” a találkozóhelyeket. Történeti beszámolók szerint a Schoppenstubéval három főállású MfS-tiszt is foglalkozott. A vendégek nem tudhatták, ki tölti csupán kellemesen az estét, és ki figyel vagy jelent.
A Stasi szemszögéből rendszeres kelet-berlini útjaim, kapcsolataim, barátságaim és közösségen belüli nyíltságom feltehetően még inkább feljegyzésre érdemessé tettek.
Nem volt titok – mégis aktába került
Ezért tűnik ma még abszurdabbnak ez az egyetlen mondat. Az erfurti körzet ügyészének fejlécével ellátott, 1989. február 21-ére keltezett lapon mindössze ez áll: „Obst homoszexuális.”
Amit körülöttem már mindenki régóta tudott, azt az államapparátus feljegyezte, továbbította és megőrizte. Szexuális irányultságomból olyan információ lett, amely a hatóságok szerint aktába tartozott.
A „hatósági bizonyítványom”
Ma némi iróniával „az Állambiztonsági Minisztériumtól kapott hatósági bizonyítványomnak” tekintem ezt a feljegyzést: igazolja, hogy egész egyszerűen meleg vagyok. Hány ember mondhatja el magáról, hogy ilyennel rendelkezik?
Ez talán morbidul hangzik. De az idő múlásával néha másképp tekintünk az ilyen dokumentumokra. A humor nem teszi kevésbé elnyomóvá az akkori rendszert. Abban segít, hogy ma visszavegyem ezt a mondatot: ami valaha megfigyelés tárgya lehetett és emberek ellen szolgálhatott, az számomra sem nem hiba, sem nem titok.