1989. április 11.
Ítélet a szabadságvágyamról
1989. április 11-én az Erfurt-Mitte kerületi bíróság büntetőtanácsa elé állítottak. Tizennyolc éves voltam, és február 14. óta az Állambiztonsági Minisztérium Andreasstraßén lévő vizsgálati fogdájában tartottak.
Azt terveztem, hogy február 16-án Csehszlovákián és Ausztrián át az NSZK-ba távozom. Két nappal korábban a Stasi a munkahelyemen letartóztatott. Amit én saját életem és jövőm önálló alakítására tett kísérletnek láttam, azt most az NDK büntetőjogának nyelvén ellenem fordították.
A bíróság egy év és két hónap szabadságvesztésre ítélt „jogellenes határátlépés előkészítése” és „nyilvános becsmérlés” miatt.
Mit rögzít a dokumentum?
Az első oldal megadja a nevemet, születési dátumomat, a vádpontokat és a büntetést. Felsorolja a bíróságot és az eljárás résztvevőit is. E száraz felsorolás mögött eltűnik, mit jelentett mindez nekem: szabadon akartam élni, és magam akartam dönteni.
Az ítélet tehát nem semleges beszámoló rólam. Olyan állam fogalmait használja, amely büntetendővé tette a saját ország engedély nélküli elhagyásának szándékát. Azért teszem közzé, mert megmutatja, hogyan lett szabadságvágyamból büntetőügy, de nyelvezetét nem teszem magamévá.
Erfurtból Cottbusba és Karl-Marx-Stadtba
Elítélésem után a cottbusi börtönbe vittek. Az egykori börtön ma a Cottbusi Emberi Jogi Központ.
1989 szeptemberének közepétől egy Karl-Marx-Stadt-i börtönben tartottak fogva. Időm nagy részét egyedül töltöttem egy cellában, és nem volt kapcsolatom a külvilággal. 1989. október 20-án vittek el onnan. Erről a napról az „Amíg el nem jött 1989. október 20.” című fejezetben mesélek.
1993: az ítélet hatályon kívül helyezése
1993. április 21-én az Erfurti Törvényszék (Landgericht Erfurt) jogállamiságba ütközőnek nyilvánította és rám vonatkozó részében hatályon kívül helyezte az ítéletet. A végzés szerint az elítélés politikai üldözést szolgált; a döntés bírói rehabilitációban részesít. A folyamat és a kitakarásokkal közzétett végzés a Rehabilitációm című fejezetben olvasható.
A látogatás, amely már nem valósulhatott meg
Édesanyám, Rosemarie következő látogatását 1989. április 11-én 13 óra 30 percre tűzték ki. De éppen aznap volt a tárgyalásom. A látogatást törölték.
Édesanyám volt az egyetlen hozzátartozó, aki a tárgyalóterem hallgatóságában helyet foglalhatott. Fizikailag közel volt hozzám, mégsem ülhetett velem szemben anyaként, nem beszélhetett velem és nem ölelhetett meg. Végig kellett néznie, ahogy fiát egy év és két hónap börtönre ítélik.
Különféle dolgokat hozott erre a meg nem valósult látogatásra. Sok mindent nem kaptam meg. Kézzel írt listáján több tételt áthúztak. Közben már közelgő, április 23-i tizenkilencedik születésnapomra gondolt, és a lapra írta jókívánságait.
Ma édesanyám keresztnevét is saját nevem részeként viselem: Rosemarie. Neve örökre hozzám tartozik, e fájdalmas emléken túl is. A mvwbro.com oldalon elmesélem, hogyan lett Mario Obstból életem során Mario Volker Walter Bernhard Rosemarie Obst.
Forrás: Szövetségi Levéltár – Stasi-iratok Levéltára, dokumentumok a fogvatartási aktámból. A magánszféra védelmében a személyi azonosító számokat, az akkori magáncímet, valamint az alkalmazottak nevét, aláírását és kézírásos bejegyzéseit véglegesen kitakartuk. Édesanyám, Rosemarie neve és aláírása hozzájárulásommal látható marad. Csak újonnan raszterizált képfájlokat teszünk közzé, a szerkeszthető forrásdokumentumokat nem.